Iskola

Településünkön iskola, írásos emlékek szerint 1697 óta működik. Az intézmény őse kezdetben református népiskola volt, de a XVIII. sz. második felétől már csak katolikus iskola működik.

A jelenlegi épülete is a katolikus egyház építette. A falu a körzetesítések idején Szany nagyközség társközsége lett. Az 1980-as integrációt követően az intézmény, mint a szanyi Körzeti Általános iskola tagiskolája működött 1991-ig. A 2003/2004-es tanév során stratégiai döntés hozatalára került sor. A fenntartó önkormányzat, a szülők, valamennyien támogatták az iskola megmaradását. Ezt szakértői vélemény is alátámasztotta. Újabb jelentős fordulat a 2007/2008-as tanévtől következett be az iskola életében. A törvények megváltozása és a tanulói létszám lecsökkenése miatt, az önkormányzat önállóan nem tudta tovább működtetni az iskolát, ezért csatlakozott az alapítványi működtetésű Vocational Academyhez.

Iskolánk ma egy teljesen közművesített 600 nm-es telken, 4 tantermesnek épült 1903-ban. Azóta eltelt átalakítási munkálatokkal több funkcióra alkalmas termeket hoztak létre, így a melegítőkonyha helyiségét, a tanári és az igazgatói szobát, szertárt. 1999-ben a gázfűtés bevezetése és a nyílászárók teljes cseréje történt meg, jelentõsebb összegű beruházás az intézmény fennállása óta az udvaron épített sportpálya is, ahol kézilabda- és teniszpálya és egy ugrógödör található.

Kiemelkedő jelentőségű a zenei oktatást segítő nagy értékű pianínó. Iskolánknak kézi könyvtára van. Az állománybővítés folyamatos, feladatunk a könyvtári állomány leltározása. Sporteszközeink jó szinten biztosítottak, fejlesztésük folyamatos.

Az intézmény a település központjában helyezkedik el. Tanórán kívüli tevékenységeink is sokszínűek: a szakkörök, sportkörök, tömegsport foglalkozások, táborok mind-mind komoly érdeklõdést keltettek. A nevelőtestület folyamatosan törekedett olyan hagyományok kialakítására és ápolására, mint a környezettudatos magatartásra nevelés. Színterei a közös túrák, akadályversenyek és az Erdei iskolai program. Nemzeti ünnepeink kapcsán is sajátos megemlékezéseket alakítottunk ki.

Munkánk egyik legfontosabb területének tartjuk a tehetséggondozást. Ennek eredményességét mutatja, hogy évek óta több előkelő helyezést szereznek tanulóink matematikából, magyar nyelv és irodalomból, környezetismeretből megyei és országos versenyen is. Művészeti és sportversenyeken indult gyermekeink számtalan díjat nyertek. A zenei képzésre járó tanulók sikeresen mutatkoznak be ünnepélyeken, és sok koncertet tudhatnak magukénak.
A tehetséggondozás szakköri órák és versenyfelkészítések keretében történik, aminek jó színvonalát jelzi a továbbtanulási arányok javulása is, melyben a középiskolai elõkészítõ foglalkozásoknak pótolhatatlan szerepe van. A lemaradók felzárkóztatására minden lehetséges eszközt felhasználunk: a tanórai differenciálást, a korrepetálást, az egyéni foglalkozást. Az évfolyamismétlésre bukottak nem léte évek óta e munka hatékonyságának legfõbb bizonyítéka.

Iskolánk sokrétû, kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik. A szülőkkel való folyamatos kapcsolattartás mellett -amely sok esetben szinte napi rendszerességű, és példaértékű- leglényegesebb, a fenntartóval ápolt korrekt kapcsolat. Az oktatási rendszer intézményei közül kiemelkedően jó az együttműködés az óvodával. Gazdag és tartalmas az együttműködés a védőnővel és az iskolaorvossal. A szociális hátrányok enyhítése érdekében állandó kapcsolatban vagyunk a település jegyzőjével és a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal. A civil szervezetek felé is nagyfokú nyitottság jellemzi az intézményt

Pálffy Attiláné