Vágért Összefogás Egyesület

A civil szervezetek létrehozása társadalmi igény a közösségek életében.

„Vágért Összefogás Egyesület” létrejöttét településünkön hosszas szervezés előzte meg.

 

A civil szervezetek teret kérnek maguknak, hogy betöltsék a közösség funkcióját

a szocializáció terén,
a gazdasági funkcióit,
a társadalmi részvételt,
a társadalmi kontrollt,
a kölcsönös támogatást.
2009-ben Faluműhely civil fórum összehívásával közös gondolkodásra a falu életével kapcsolatos tervek, elképzelések felvetésére hívtuk a civil szervezetek vezetőit és a lakosság képviseletében meghívott személyeket.

2010. június 5-én megalakítottuk „Vágért Összefogás” Egyesületet 11 taggal, mely folyamatosan bővül.

Az egyesület célja: Vág közösség kulturális, szellemi, gazdasági életének fellendítése, a település fejlődésének elősegítése, mely közös célok és közös érdekek mentén valósul meg.

 

Pályázatok:

tabla agaprito

Fa aprító beszerzés projekt leírása.